A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1994 szeptembere óta oktatják a fehérorosz nyelvet. Addig a magyar szlavisták elsősorban a fehérorosz nyelv történetével foglalkoztak. Ahogy Zoltán András professzor felidézi: „Kandidátusi disszertációmban a Litván Nagyfejedelemség kancelláriai nyelvének a Moszkvai Fejedelemség kancelláriai nyelvére kifejtett hatásával foglalkoztam. Ezért ebben az időben, amikor ezek fölött az ófehérorosz vagy óukrán szövegek fölött ültem, támadt az az ötletem, hogy ha lehetőség adódik, be kellene vezetni a fehérorosz nyelv oktatását Magyarországon, mivel az ukrán nyelvet már régóta tanították. (Az ukrán nem csak fakultatív nyelv volt, hanem létezett ukrán nyelv és irodalom szak is.)”

          Fehérorosz lektor meghívására 1990-ben nyílt lehetőség. 1990 Fehéroroszország (1991-től Fehérorosz Köztársaság) függetlensége kikiáltásának éve, a fehérorosz mint államnyelv újjászületésének éve volt.

          Ezzel egy időben a budapesti egyetemen az Orosz Filológiai Tanszéken helyek szabadultak fel amiatt, hogy csökkent az orosz nyelvtanárok iránti igény (az orosz nyelv, amelyet addig kötelező volt oktatni az iskolákban, egy lett a többi, iskolákban tanított idegen nyelv közül). Zoltán András professzor visszaemlékszik rá, hogy a tanszéken úgy kellett átszervezni a munkát, hogy egyrészt megőrizzék azt, ami értékes: a tudományos munkatársakat, másrészt igyekeztek a felszabadult helyeket felváltani vagy kiegészíteni olyan nyelvek tanáraival, amelyeket korábban Magyarországon nem tanítottak. Ezek között a nyelvek között voltak szláv nyelvek, elsősorban a fehérorosz, amelyet hivatalosan korábban soha nem oktattak (csak az 1980/81-es tanévben vezetett Mihail Korcsic lektor fakultatív fehérorosz nyelvi foglalkozásokat a szegedi egyetemen), valamint a balti nyelvek. A balti nyelveket a nyugati egyetemeken általában együtt tanítják a szláv nyelvekkel, közös tanszékeken. És mivel a tanszéken felszabadultak helyek, Zoltán András úgy gondolta, hogy bevezeti a balti filológiát. 1991-ben kezdett el dolgozni ezeken a reformokon, amikor tanszékvezető lett. Abban az időben, amikor még Péter Mihály professzor volt a tanszékvezető, közösen döntöttek arról, hogy hívnak egy oktatót a litván nyelv tanítására (a litván nyelvet az ELTÉ-n 1991 szeptembere óta oktatják). Később lehetőség nyílt lett nyelvi lektor meghívására is (1993 szeptemberétől). Szintén megjelent az ukrán nyelvi lektor (1991-ben Kovács Oxána). De fehéroroszok nem voltak.

          Tehát a Nemzetközi Szlavisztikai Kongresszusra, amely 1993-ban volt Pozsonyban, Zoltán András azzal a szándékkal utazott el, hogy megismerkedjen olyan fehérorosz kollégákkal, akik ajánlani tudtak volna valakit a fehérorosz nyelv oktatására a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Zoltán András visszaemlékezéseiből: „Nem tudtunk túl jó feltételeket felajánlani, olyanokat, amelyek versenyképesek lettek volna például a nyugati egyetemekkel, de azokban az időkben, úgy gondoltam, egy fiatal tanár számára mégis jó lehetőség volt, hogy más közegben tölthetett el egy bizonyos időt. Ráadásul a feladat sem hétköznapi volt, mert fehéroroszt nem mindenhol tanítottak a világ szlavisztikai tanszékein. Megismerkedtem fiatal breszti kollégák egy csoportjával, köztük Mikalaj Aljahnoviccsal. Meséltem neki az ötletemről, kérésemről. Elváltunk. Megvolt az elérhetősége. És amikor már biztos voltam benne, hogy van hely a fehérorosz lektor számára, felhívtam őt, és azt mondtam: «Küldjél valakit!»”. Egy idő múlva M. Aljahnovics közölte, hogy ő maga jön. (Kiderült, hogy nem olyan egyszerű megtalálni az első lektort a budapesti egyetem számára, ezért M. Aljahnovics, mint felelősségteljes ember, maga vállalta a feladatot).

          Így 1994 szeptemberében megkezdődött a fehérorosz nyelv oktatása Magyarországon. A filológiai tudományok kandidátusa, a breszti A. Sz. Puskin Állami Egyetem docense, Mikalaj Aljahnovics lett az első lektor a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Zoltán András visszaemlékezéseiből: „M. Aljahnovics nagyon aktívan bekapcsolódott a tanszék szervezeti, tudományos és társadalmi életébe. A fehérorosz nyelv újdonság volt itt. Megjelentek hallgatók, nem voltak sokan, de tehetséges hallgatók kezdtek el járni a fehérorosz nyelvi foglalkozásokra. Az orosz szakosoknak is vezetett foglalkozásokat a szakterületén belül, frazeológiából. G. Cihun professzor kezdeményezésére pedig együtt szerveztük meg a Magyar Alborutenisták Egyesületét. (a MAE 1994. október 26-án alakult.) Ezzel bekapcsolódtunk a nemzetközi alborutenisztikai életbe.

          1995-ben elmentem a II. Nemzetközi Alborutenisztikai Kongresszusra. Mikalajjal együtt átéltem az állami vezetés cseréjét a kongresszus ideje alatt. Egyébként is sajnálom egy kicsit, hogy nem egy évvel korábban jutottam el Minszkbe első alkalommal. Nem volt lehetőségem átélni a fehérorosz kultúra felemelkedését. De ettől a nem túl kellemes körülménytől eltekintve megismerkedtem néhány kollégával, kiépítettem kapcsolatokat. Itt, Magyarországon folytattuk a munkát M. Aljahnovics kollégájának segítségével.”

          1996 áprilisában Zoltán András és Mikalaj Aljahnovics megszervezték Magyarországon az első alborutenisztikai témájú tudományos konferenciát. M. Aljahnovics visszaemlékezése: „A konferencia, amelynek a szervezésében és lebonyolításában aktív szerepet vállalt a Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszék, itt, a Bölcsészettudományi Karon zajlott. A konferencia anyagai külön kötetben jelentek meg. Az esemény rendkívüliségéről és a pozitív visszhangokról beszámolt a két ország sajtója. Az érdeklődő fehérorosz olvasó meglehetősen sok új információt meríthetett a konferencia anyagából kapcsolataink nyelvi, irodalmi, történeti-kulturális és néprajzi-helytörténeti alapjairól, további együttműködésünk lehetőségeinek közös kereséséről. Fehérorosz tudományos körökben elhangzottak érdekes kutatások témái és Magyarország vezető tudományos központjaiban (Budapest, Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely stb.) dolgozó tudósok nevei.

          Örvendetes, hogy a konferencia segített a magyar alborutenistáknak meghatározni a jövőbeli lehetséges tudományos kutatások irányait, és a közös oktatási-módszertani és ez lett a tudományos programok kidolgozásának kezdete is. Szintén örvendetes tény, hogy a konferencia munkájában részt vett néhány hallgató is, akik tanulmányozták és tanulmányozzák a fehérorosz nyelvet.”

          A konferencia hagyományt teremtett: A Litván Nagyfejedelemség és a mai Közép- és Kelet-Európai nyelvei: analógiák és folytonosság (Budapest, 1998. május 25‒26.), A Litván Nagyfejedelemség és a mai Közép- és Kelet-Európai nyelvei: szavak, kifejezések és eszmék vándorlása (Budapest, 2000. április 5‒7.), A Litván Nagyfejedelemség nyelvei (Breszt, 2004. május 18-19.), A Litván Nagyfejedelemség nyelvei, kulturális hagyományai és írásbelisége (Vilnius-Sejny, 2008. november 12‒14.).

          M. Aljahnovics két évig dolgozott Budapesten. Ez alatt az idő alatt egy sor cikket jelentetett meg Magyarországon, felhívta fehérorosz kollégáit, hogy publikálják itt munkáikat. 1996-tól kezdve fehérorosz tudósok ‒ nyelvészek, irodalomtörténészek – aktívan kezdtek publikálni olyan magyar tudományos kiadványokban, mint a Studia Russica és a Studia Slavica. A fehérorosz tudósok – a fehérorosz és összehasonlító szlavisztika és irodalomtudomány legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozó magyarországi publikációinak száma meghaladja a százat. Olyan ismert fehérorosz tudósok munkáiról van szó, mint G. Malazsaj, M. Aljahnovics, G. Cihun, Sz. Zaprudszkij, M. Prigogyics, I. Szacuta, L. Levancevics, I. Bugyko és mások.

          A magyar tudomány képviselői tudományos konferenciákon vettek részt Fehéroroszország területén: az alborutenisták minszki kongresszusán, a fehérorosz-orosz-lengyel összehasonlító nyelvészeti és irodalomtudományi konferencián Vityebszkben, Jakub Kolasz fehérorosz író munkásságának szentelt konferencián Minszkben, Báthory István tevékenységét kutató közös találkozó Grodnóban; F. Jankovszkij alkotói örökségéről szóló tudományos konferencián Bresztben, L. Sakun professzor 80. születésnapja alkalmából rendezett nemzetközi konferencián Minszkben, stb. A magyar tudósok alborutenisztikai tárgyú publikációinak száma szintén meghaladja a százat. Ismert magyar szlavisták – Zoltán András, Udvari István, Tatár Béla, Szőke Lajos, Kocsis Mihály, Palásti Katalin és mások – munkáiról van szó.

          Fehérorosz tudományos körökben jól ismerik és nagyra értékelik Zoltán András professzornak a fehérorosz nyelv történetéről, a fehérorosz nyelvnek a szláv nyelvek rendszerében elfoglalt helyéről szóló munkáit. (Zoltán András több mint nyolcvan munkát szentelt fehérorosz témáknak. Az utóbbi időszak egyik legjelentősebb munkája Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása címmel írt értekezése.)

          M. Aljahnovics fordítással is foglalkozott: kollégái és hallgatói segítségével több magyar költő műveit (Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós stb.) fordította fehérorosz nyelvre.

          M. Aljahnovics a szerzője a modern fehérorosz nyelvről szóló szócikknek A világ nyelvei című, Fodor István professzor által szerkesztett magyar lexikonban. A mai napig ez a cikk a legalaposabb munka, amelyből a magyar olvasó részletes információt szerezhet a mai fehérorosz nyelvről. M. Aljahnovics kollégái és tanítványai mind a mai napig a fehérorosz nyelv lektoraiként dolgoznak az ELTE BTK Szláv Intézetében. Ők mind Breszti A. Sz. Puskin Állami Egyetem Fehérorosz Nyelvtörténeti és Dialektológiai Tanszékének oktatói: Valjantyina Maroz (1996‒1998), Mikola Novik (1998‒1999), Natallja Jakubuk (1999‒2001), Larisza Sztankevics (2001‒től máig).

          Már az első fehérorosz lektor – M. Aljahnovics – tervezte egy magyaroknak szóló fehérorosz nyelvkönyv összeállítását. Tanítványának és kollégájának, Larisza Sztankevicsnek sikerült ezt a tervet megvalósítania tanítványával, Katkics Zsuzsával együtt. 2006-ban Zoltán András professzor szerkesztésében megjelent az első magyaroknak írott fehérorosz tankönyv: 20 találkozás Fehéroroszországgal: fehérorosz nyelvkönyv kezdők számára[2].

          2007-ben látott napvilágot a Magyar-fehérorosz szótár (kb. 13 ezer címszó terjedelemben), amelynek szerkesztói Hollós Attila és Larisza Sztankevics voltak[3].

          A fehérorosz nyelv és kultúra magyarországi népszerűsítésében szerzett személyes érdemeiért, a fehérorosz-magyar bölcsészettudományi együttműködés megerősítéséért, valamint a két nemzet kultúrájának kölcsönös gazdagítása érdekében kifejtett gyümölcsöző tevékenysége elismeréseképpen Zoltán Andrást 2010-ben kitüntették a Franciszk Szkorina-medállal, a Fehérorosz Köztársaság állami kitüntetése a tudományos, oktatási és kulturális területen szerzett érdemekért.