Az ukrán szak története
Az ukrán szak története
Az ukrán szak 50 éve és előzményei az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen
(1 dia) Engedjék meg, hogy egy időutazásra hívjam meg Önöket. Úgy gondoltam, hogy ezen az ünnepi nyilvános tanszéki értekezleten képzeletben mindannyian felszállunk egy amolyan „hop on - hop off” időutazó buszra és egy-egy évszámnál megállunk, kicsit körbejárjuk, tetszés szerint hosszabb-rövidebb ideig elidőzünk ott, s megyünk tovább. Lesznek olyan megállók, amelyekről én nem sokat fogok beszélni, hiszen ezekhez mások tesznek majd még hozzá.
És, kérem, nézzék el nekem, ha időnként kissé szubjektív leszek, vagyis rövid beszámolóm a tudományos előadás és a csapongó személyes visszaemlékezések egyvelege lesz, hiszen nemcsak archív anyagokat fogok bemutatni, hanem most is a teremben tartózkodó jelenlegi vagy volt kollégáimról is említést teszek.
Elöljáróban még annyit tennék hozzá, hogy az archív-anyagok feldolgozása, a kutatás igen izgalmas tevékenység, de mindig szembesíti az embert azzal, hogy az adatok hiányosak. Ezt Önök is látni fogják.
Indulhatunk?
Akkor menjünk vissza az időben 162 évet. (2 dia)
1849
Itt nem időzünk, az alábbi tényeket csak mint érdekességet említettem. Lehetne ez egy olyan múzeum, amit mi nagyon meg szeretnénk nézni, de éppen felújítás alatt van. (3 dia)
„A szláv nyelvek oktatása egyetemünkön 1849-ben kezdődött el, amikor Ferenc Józsefet „helyettesi” minőségben megbízták a szláv nyelvészet és irodalom előadásával. 1866-ban ugyan őt nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a bölcsészkar kívánságára” (Kiss-Szögi-Varga 1999: 240).
Egyébként az ukrán filológia oktatásának egyetemünkön ez még csak előzménye, viszont igen érdekes kutatási lehetőségek rejlenek benne a többi szláv szakos kolléga számára. És most ugorjunk 70 évet. (4 dia)
1919
Az ukrán szak 92 évvel ezelőtti előzményéinél kicsit tovább szeretnék időzni. (5 dia) A szláv nyelvek oktatásában a soron következő állomás 1919 márciusa volt, amikor Bonkáló Sándort a rutén nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává nevezték ki. (L.: Kiss-Szögi-Varga 1999: 240).
(6 dia) Szöllősy Pál „Bonkáló Sándor. A rutének (Ruszinok)” c. sokáig indexen lévő könyve bevezetőjében így emlékszik a tudósra:
„Ifjúkorom maradandó emlékei közül kitűnnek Bonkáló Sándor látogatásai a negyvenes évek végétől szüleim otthonában. Lebilincselő, élvezetes társalgó volt, órákig elhallgattam volna magyarázatait az orosz irodalomról, néplélekről, a szláv népekről, arról, hogy a nyelvrokonság ellenére megértés helyett gyakran félreértik egymást. Az akkor már állásából felfüggesztett, majd nyugdíjba küldött professzor szakmai lelkesedését, tudományos szenvedélyét nem törte meg a változó politikai hatalmasságok értetlensége, az őt ért sok méltánytalanság.” (Szöllősy 1996: 5). Amit Szöllősy „a változó politikai hatalmasságok értetlenségének és méltánytalanságnak” nevez, azt Salga Attila is megerősíti 1975-ben írt „Bonkáló Sándor és a keleti szlávok” c. bölcsészdoktori disszertációjában, amikor azt írja, hogy: „Abszurd helyzetek, kegyetlen sorsfordulók jutottak neki osztályrészül” (Salga 1975).
Az egyetemi levéltárban található dokumentumok alapján egy, a korabeli politikai játszmák kereszttűzében valóban tragikusnak mondható egyetemi oktatói pálya körvonalai sejlenek fel.
(7 dia) A Magyar Királyi Keleti Akadémia tanári karának 1918. május 15-i értekezletén Kunos Ignácz igazgató bejelenti, a következő tanévben Bonkáló Sándort szeretnék felkérni az ukrán nyelv oktatására (L.: BCE Lt 2/a 2.)
(8 dia) 1918. szeptember 18-án Kunos Ignác levelében már várakozó álláspontra helyezkedik és a miniszter állásfoglalását kéri (L.: BCE Lt 2/h 10. 397/1918).
A minisztérium állást foglalt, aminek következményeképpen összehívják a BTK rendkívüli tanácsülését. (9 dia)
„DÉKÁN jelenti, a rutén nyelv és irodalmi tanszék fölállítása és betöltése tárgyában 8 napi határidővel miniszteri leírat érkezett. A leírat a tanszék betöltésének személyi részére is kiterjeszkedik, amennyiben a Miniszter jelzi, hogy a tanszékre Bonkáló Sándor egyetemi m. tanárt kívánja kinevezni s erre vonatkozólag kéri a Kar véleményét” (BTK tanácsülési jegyzőkönyv 8/a. 23. kötet. 1919. január 3. II. rendkívüli ülés).
Asbóth Oszkár, aki maga is tanította Bonkáló Sándort, támogatja jelölését, a tanács meg is szavazza, de komoly aggályainak ad hangot az egyetemi autonómia megsértése miatt az üggyel kapcsolatban. Mindez többek között az egyetem és a minisztérium között már régóta fennálló feszült kapcsolat megnyilvánulása volt.
Döntés született arról is, hogy
„A tanszék tárgykörére vonatkozólag (…) azt ne terjesszék ki a kis és a nagy orosz nyelv és irodalomra is, hanem csupán a rutén nyelv és irodalomra szorítkozzék” (BTK tanácsülési jegyzőkönyv 8/a. 23. kötet. 1919. január 3. II. rendkívüli ülés).
Tehát megalakul a Rutén nyelv- és irodalom tanszék. (10 dia) Az ebből az időből megmaradt tanrendekből kiderül, melyik évben mit, hol, és milyen nyelven tanított Bonkáló Sándor. Sajnos rendre az első féléves tanrendek maradtak meg, tehát a kép nem teljes, de nyilvánvaló, hogy Bonkáló Sándor nyelvet, nyelvészetet és irodalmat is tanított. Sajnos mindez nem tartott soká. Bonkáló Sándor egyetemi sorsát meghatározták azok a viharos történelmi események, amelyek Magyarországon és Ukrajnában zajlottak ezekben az időkben.
Már 1919-ben megbíztak egy bizottságot, hogy vizsgálja ki „a rutén nyelv és irodalom tanszéke, ill. Bonkáló Sándor dr. tanári kinevezésének ügyét”. Megmutatom és utána fel is olvasom a bizottság határozati javaslatát, mert nagyon tanulságos. (11, 12 dia)
„A rutén nyelv és irodalom tanszéke, ill. Bonkáló Sándor kinevezésének ügyében kiküldött bizottság f. é. nov. 5-én tartott ülést, melynek megbízásából van szerencsém a következő jelentést tenni.
Bonkáló Sándor kinevezésének körülményeiben bizonyos fokú autonómia-sértés rejlik, amennyiben a Károlyi-kormány VKM-ának az ügyében kelt leirata nem a Kartól kérte a jelölést, hanem tudatta azt, hogy ki akarja nevezni Bonkálót. A Kar jelölte Bonkálót, a miniszter-tanács ki is nevezte, de esküjét már nem a jogos tanács előtt tette, hanem a kinevezett tanács előtt.
A tanácsköztársaság bukása után a VKM-nak az autonómiát visszaállító rendelete következtében semmissé lett Bonkáló Sándor kinevezése is, ennek következtében ő jelenleg csak magántanára Karunknak.
Mérvadó helyről nyert információk szerint, ez a kinevezés a rutén intelligentia körében megütközést keltett, mert a tanszék betöltése nem történt pályázathirdetés útján és így nem nyújtott alkalmat arra, hogy mások is jelentkezhessenek, akik igényt tartanak arra, hogy ezen – politikai szempontból is fontos – tanszék betöltésénél figyelembe vétessenek és ily igényt tartanak annál is inkább, mert tudományos munka terén annyit, amennyit Bonkáló – legalább is felmutathatnak, továbbá azért, mert a rutén vidékkel és értelmiséggel való kapcsolatukat nem szakították meg oly módon, mint Bonkáló.
Kétségtelen, hogy politikai jelentőségű tanszéknél ezen utóbb említett körülmény figyelemreméltó és arra vonatkozólag, hogy Bonkáló hogyan szakította meg az említett kapcsolatokat, a bizottság tagjai csakis a Karon kívül álló egyénektől nyerhetnek információt. Ami másoknak Bonkálóéval legalább is egyenértékű tudományos munkásságát illeti, arra vonatkozólag ki kell emelnünk, hogy Bonkáló magántanári habilitátiója nem a nyomtatásban megjelent munkái alapján történt, hanem az ezeknél jóval értékesebb kéziratai alapján*. (* Munkájának nyomtatásban való megjelenését a háború kitörése akadályozta meg).
Hogy másoknak mijök van kéziratban, azt a bizottság nem tudhatja, hiszen nem is volt alkalmuk annak bemutatására.
Ily körülmények között a bizottságnak oly javaslattal kell a tek. Ház elé járnia, mely a kényes kérdés méltányos megoldására a legmegfelelőbb alkalmat nyújtja és helyet enged minden jogos igénynek.
Határozati javaslata a következő: kérjük pályázat kiírását és pedig tekintve azt, hogy a rutén vidék jelenleg megszállás alatt van és az onnan várható folyamodás jelenleg nagy nehézségbe ütközik, 1920 áprilisában való lejárattal. Budapest, 1919. nov. hó 5-én.” (240 szám. 1919/1920). (13 dia) November 17-én a dékán meg is írja a minisztériumnak: „Bonkáló Sándornak miniszteri rendelettel történt kinevezését a bölcsészeti kar nem kívánja érvényesíttetni” (Iktató szám: 240. 1919/1920).
Az eredmény az lett, hogy (14 dia) a 1924. február 29-én tartott rendkívüli ülésen a kar elfogadta a „ruténnyelvi és irodalmi tanszék beszüntetését és Bonkáló Sándor ny. r. tanár B-listára helyezését” (Kari tanácsülési jegyzőkönyv 8/a. 29 kötet), más szóval nyugdíjaztatását (15 dia). A felmentésről szóló leiratot Bonkáló Sándor 1924. július 1. kapta meg (1935 szám. 1923-24).
Bonkáló Sándor fia, Ervin, apjának életrajzában beszámol arról, hogy, idézem:
„A második világháború befejezése után újraindult édesapám egyetemi pályafutása: (16 dia) 1945. november 1.-jén az ukrán nyelv és irodalom tanszék professzoraként kezdhette el munkáját. Ez a kinevezés azonban rövid életűnek bizonyult. Ismeretlen besúgó azzal vádolta meg, hogy lekicsinylően beszélt az orosz irodalomról. Ezért állásából 1946 novemberétől 1950 januárjáig felfüggesztették, majd 70. születésnapján nyugdíjazták” (Bonkáló 1996: 10).
(17 dia) Az egyetem tanrendjéből is kiderül, hogy Bonkáló Sándor ismét oktathatott az egyetemen, de ez alkalommal még rövidebb ideig. Az ELTE BTK dékánjának címzett levelében Bonkáló Sándor az állítólagos lekicsinylő nyilatkozatról így írt: (18 dia)
„Ismeretlen besúgó azzal vádolt meg a szovjet képviselet előtt, hogy előadásaim alatt ócsároltam a szovjet irodalmat, a szovjet államot és annak vezetőit. A vád teljesen alaptalan volt, amit az elrendelt és lefolytatott fegyelmi vizsgálat is igazolt, mégis nyugdíjaztak. Hallgatóim egy alkalommal arra kértek, hogy ismertessem a szovjet irodalompolitikát. Megkerestem a Lityeraturnaja Gazeta 1946. szept. 21-i számát, s felolvastam Zsdanov vonatkozó fejtegetéseit, s ezt a megjegyzést fűztem hozzá: „Valószínű, hogy nagyon kevés olyan író akad, aki remekműveket fog tudni alkotni, ha nem választhatja meg szabadon műve tárgyát és ábrázolási módját”. Az előttem ismeretlen besúgó feltehetően ebből a megjegyzésből agyalta ki vádját. Megjegyzem, hogy a moszkvai XX. pártkongresszuson Solohov élesen bírálta és elítélte a Zsdanov-féle irodalompolitikát, és a kongresszus tagjai egyhangúlag helyeselték szavait”.
Mégsem taníthatott tovább, pedig nagy tervei voltak (ELTE Egyetemi Levéltár, BTK V. 38) (19 dia).
Biztos vagyok benne, hogy a jövőben fény fog derülni a Bonkáló-ügy, vagy inkább ügyek további részleteire, melyek majd segítenek tisztázni ezt a szépnek egyáltalán nem mondható történetet.
És most következzék a mai ünnepség apropója: indul az ukrán szak az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen! (20 dia)
1961
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülésein 1960-1961-ben megvitatásra kerültek a magyar oktatási rendszer továbbfejlesztésére kidolgozott irányelvek: (21 dia)
„Oktatási rendszerünk a felszabadulás óta állandóan fejlődött és jelentős eredményeket ért el. A gyors társadalmi haladás azonban szükségessé teszi, hogy jobban készítsük fel ifjúságunkat az életre, a szocialista építés gazdasági és kulturális feladatainak megoldására. A ma iskolába kerülő fiatalokat úgy kell nevelni, tanítani, hogy az iskolából kilépve (10-15 év múlva) meg tudjanak felelni a felépült szocialista társadalom igényeinek. Ezért határozott úgy a párt VII. kongresszusa, hogy: „köznevelésünk fejlesztése gondosan előkészített iskolareformot tesz szükségessé”. (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései. 1960-1961. I.: 3)
A felsőoktatási reform célját pedig úgy határozták meg, hogy „a gyakorlati élettel szoros kapcsolatban, magasabb színvonalon valósuljon meg a kommunista szakemberképzés”. És ezen belül az egyik feladat az volt, hogy: „…1965-ig új tanterveket és programokat kell készíteni”. (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései. 1960-1961. I.: 3) Ezt határozta el a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány által megbízott Iskolai Reformbizottság 1960. szeptember 4-én.
És íme! Scher Tiborné (Szerdjuk Vera), (22 dia) akit mi mindig csak Vera néninek neveztünk, és aki egyike volt azoknak, akik az én egyetemi pályámat is egyengették (tulajdonképpen Vera néni volt az, aki ezen a pályán elindított, amikor negyedéves koromban elvitt egy konferenciára Szegedre), kidolgozta az Ukrán nyelv- és irodalom szak tananyagát. „Az ukrán leíró nyelvtan”, „Az ukrán irodalom története”, amely a kötelező olvasmányok listáját is tartalmazza, „A mai ukrán kultúra kérdései” és a „Nyelv- és stílusgyakorlatok” c. (23 dia) fejezetekből álló tanterv a bölcsészettudományi karok programjai között 35. számmal 1964-ben jelent meg nyomtatásban.
(24 dia) 1960. október 24-én Lengyel Béla tudományos rektor-helyettes „Az egyetem tudományos munkájának felmérése” c. beszámolójában felteszi a kérdést, amit a következő mondatában meg is válaszol:
„A Bölcsészettudományi karon problémaként merül fel, hogy az Egyetemnek, mint egységes tudományos és felsőoktatási intézménynek a továbbfejlesztését – az esetleges hiányosságoknak megfelelően – különálló tanszékek további szaporításával, vagy inkább a hiányterületeken tudományos káderek nevelésével kell-e elérni. (…) a kar a problémát inkább szakember, mint tanszék hiányában látja, elhagyott tudományterületekként kiemelve a zenetörténeti, hebraisztikai, fonetikai, ukranológiai tudományokat”. (Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései. 1960-1961. I.: 201)
Találtam egy olyan feljegyzést is, miszerint a BTK 1961. január 27-én tartott Dékáni Tanácsülésén a harmadik napirendi pont („Folyó ügyek”) megvitatása arról tanúskodik, hogy az ukrán szak indításakor több változat is napirenden volt. (25 dia) Ladányi Andor főelőadó az alábbi problémát veti föl: „…az ukrán szak bevezetésének kérdése (speciál-szakként a III. évtől, de elképzelhető az I. évtől is). Esetleg harmadik szakként felvehető is lehet” (Feljegyzés A Bölcsészettudományi Kar 1961. január 27-én tartott Dékáni Tanácsülésről).
Későbbi jegyzőkönyvekből kiderül, hogy Sipos István, aki ekkor az Orosz Tanszék vezetője volt, számtalanszor felvetette azt a problémát, hogy a tanszéken kevés az oktató, túl sok a hallgató, és minden folyamodványára azt a választ kapta, hogy nincs státusz. Pedig, idézem (26 dia).
„Terhes körülmény ez az Orosz Tanszéknek, ahol az oktatók igénybevétele már olyan fokú, hogy a női oktatók nem egyszer elájulnak” (Jegyzőkönyv 1962. június 21).
(27 dia) Ugyanakkor az oktatói létszám adatai azt mutatják, hogy az Orosz Tanszék elég intenzíven nőtt és fejlődött. 1961-ben 13, 1962-ben 20, 1963-ban pedig már 26 oktató dolgozott a tanszéken.
(28 dia) Ebben az időben került Scher Tiborné is az ELTE Orosz Tanszékére, amit az alábbi levélváltás is tanúsít. Vera néni szerződését egészen nyugdíjba vonulásáig évente hosszabbították meg.
Engedjék meg, hogy felolvassak az 1962-ben készült Orosz Tanszék káderfejlesztési tervének jegyzőkönyvéből: (29 dia)
„Dr. Scher Tiborné – Szerdjuk Vera 50%-os adjunktus
Az ukrán nyelvet adja elő.
1951-től a MTA Könyvtárának alkalmazottja. Részt vett a magyar-orosz, orosz-magyar, ukrán-magyar szótár szerkesztésében. 1956-ban visszament a Szovjetunióba, Kijevbe, ahol az ukrán-magyar kapcsolatokon dolgozott és Sevcsenko kutatásokat végzett, e tárgykörből cikke is jelent meg.
Az ukrán nyelvet anyanyelveként beszéli. Az ukránt 3 szakként felvetteket oktatja. Ez oktatásnak előzményei nincsenek, tantervét, tematikáját, programját maga formálja ki. Igen lelkiismeretes, lelkes oktató. Tudományos kutatással foglalkozik, de azt a munkáját másfél állasa eléggé nehezíti. Politikailag jó, párttag”.
És még egy apróság. 1965. október 12-én Baleczky Emil, aki 1965-től (30 dia) tanszékvezető, levelet írt Sinkovics István dékánnak azzal kapcsolatban, hogy Vera néni fizetése 100.- forinttal több, mint ami megilleti. (31 dia) Kérését, hogy ezen ne változtassanak, azzal indokolja, hogy Vera néni az ukrán szakon nélkülözhetetlen. Vera néni alapfizetése ekkor 1400.- Ft volt. És az ukrán szakon szinte minden feladatot ő látott el. (32 dia)
1970
Eltelt még 9 év. 1970. június 30-án Wernke Géza (33 dia) megpályázza az ELTE BTK Orosz Filológiai tanszékén a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1014/1970 /V.10./ sz. rendelete alapján meghirdetett kétéves tudományos továbbképzési ösztöndíjat. A tanszékvezető, Baleczky Emil még aznap levelet küldött Székely Györgynek, a dékánnak: (34 dia) „Igen tisztelt Dékán Elvtárs! Csatoltan felterjesztem Wernke Géza végzős orosz szakos hallgató kérvényét, melyben az Orosz Filológiai Tanszéken szervezésre kerülő kétéves ösztöndíjas gyakornoki állás elnyeréséért folyamodik.
Nevezett kérését a legmesszebbmenően támogatom, annál is inkább, mert a tanszéken feltétlenül szükség van orosz nyelvtörténettel és orosz nyelvoktatással foglalkozó fiatal oktatókra. Wernke Géza mindkét feladatot megnyugtató módon tudná ellátni.”
És most engedjék meg, hogy idézzek Wernke Géza akkori önéletrajzából:
„Ugyancsak 1967-ben tanszéki javaslatra 101/1967. sz. dékáni engedély alapján történelem szakomat elhagytam, hogy egyszakos hallgatóként elmélyíthessem orosz nyelvészeti tanulmányaimat. A III. évfolyamot külföldi ösztöndíjasként a Szovjetunióban, a moszkvai Lomonoszov-egyetemen végeztem 1967/68-ban, ahol R. I. Avaneszov, V.V. Ivanov és Sz. B. Bernstein tanítványa, ill. hallgatója voltam. Moszkvában írtam meg 1968 tavaszán szakdolgozatomat, melyet Avaneszov professzor pozitívan értékelt. (…) 1969 tavaszán a kari konferencián II. díjat nyertem „Az un. nazális ĕ kérdéséhez” c. munkámmal, 1970 március 28-án pedig kiemelt miniszteri díjban részesültem a pécsi országos TDK-konferencián „Orosz flexiótörténeti kérdések I-II.” c. dolgozatomért, amely a moszkvai szakdolgozatom további kérdéseit öleli fel… (…) Érdeklődési területem a nyelvészet, azon belül elsősorban az orosz nyelvtörténet hang és alaktana. Az egyszakosodásom óta eltelt három tanév folyamán ezen kívül foglalkoztam lengyellel, göröggel és ukrán nyelvtörténettel is.”
A többit majd Géza mondja el nekünk. (35 dia)
1982
Ismét eltelik 11 év. Most magamról mondanék néhány szót. (36 dia) Egyetemi tanulmányaimat Ungváron kezdtem, angol szakon. Budapesten orosz-angol szakos hallgatóként abba a csoportba jártam, ahol orosz irodalomból a szemináriumot Vera néni (Scher Tiborné) vezette. Az egyik óra után a Piarista köz negyedik emeleti folyosóján Vera néni megkérdezte, nincs-e kedvem felvenni az ukrán szakot. Bevallom, nem is tudtam ennek a szaknak a létezéséről és eszem ágában sem volt ukrán filológiát tanulni, de amint néztem Vera néni arcát, rájöttem, hogy ő ezt nagyon szeretné. Így ukrán szakos lettem, amit nem bántam azóta sem.
Az egyetem elvégzése után tudományos továbbképzési ösztöndíjasként orosz stílusgyakorlatot, majd fordítást és tolmácsolást tanítottam az orosz szakon. 1991-től (37 dia), vagyis Ukrajna függetlenné válása után kezdtem el ukrán irodalmat és később ukrán kultúrát tanítani az egyetemen.
1991
És 1991-től dolgozik az ukrán szakon állandó ukrán lektor is. Az első lektor Kovács Oxána lett (38 dia), akinek már szülei is filológusok voltak. Iskolás korában Oxána többször elkísérte anyukáját dialektológiai expedícióira, és ez egy életre „megfertőzte”. Moszkvábanakart menni tanulni, hiszen saját elmondása szerint ott a nyelvtudomány „nagyjaitól” sajátíthatta el tudását. Így is lett. Oxána úgy fogalmazott, hogy ha a zene világában szeretnénk hasonlatot találni, disszertációjának vezetőjét, Dibó Vlagyimir akadémikust Bartók Bélához, opponensét Andrij Zaliznyak akadémikust Liszt Ferenchez, Nyikita Tolsztoj akadémikust pedig Kodály Zoltánhoz hasonlíthatjuk.
Az élet úgy hozta, hogy Oxána Budapestre került, és azóta ukrán nyelvet, valamit ukrán nyelvészetet tanít az ELTÉ-n. (39 dia)
2002
2002 tavaszán alakult a ma is működő Ukrán Filológiai Tanszék az ELTÉ-n. Nyomárkay István professzor urat (40 dia), mint a Szláv Intéztet vezetőjét bízták meg a tanszékvezetői tisztség betöltésével. Ez egy fontos megálló az ukrán szak életében. A helyszín nagyon érdekes, de most még nem ismerkedhetünk meg vele. De visszajövünk. Kicsit később. Nyomárkay István tanár úr fog majd beavatni bennünket az Ukrán Tanszék születésének titkaiba.
Emlékszem, 2002 egyik kissé borongós tavaszi napján éppen a Puskin utcában baktattam az egyetem felé, amikor szembejött velem Professzor úr. Köszöntünk egymásnak és ő gratulált nekem. Én lelkesen megköszöntem, bár fogalmam sem volt, mivel érdemeltem ki a gratulációt. Amikor Tanár Úr elmondta, hogy immár nem a Balti Filológiai Tanszék, hanem az Ukrán Filológiai Tanszék dolgozója vagyok, igencsak meglepődtem. Éppen ezért várom olyan nagy érdeklődéssel Tanár Úr beszámolóját az ukrán tanszék létrehozásának körülményeiről. (41 dia)
2002-ben érkezett az Ukrán Filológiai Tanszékére a második ukrán lektor, Borisz Oxána, Lembergből (42 dia) l. Oxána nem csak a tanításnak szentelte idejét, sokat foglalkozott a diákokkal, szíves vett részt Ukrán Tanszék rendezvényein, mulatságain, ahol igazi ukránként mindig elkápráztatta hallgatóságát a szép ukrán dalokkal. (43 dia) Még egy klasszikus ukrán színdarab főszerepét is eljátszotta a Marcibányi téri Művelődési Központban. Nagy élvezettel néztük, hogyan eleveníti meg az ukrán népi ideált megtestesítő Natalka Poltavkát Ivan Kotljarevszkij azonos című művében.
2003
2003 szeptemberétől az Ukrán Filológiai Tanszék élére Zoltán Andrást nevezték ki (44 dia), és – azt hiszem, kollégáim nevében is kijelenthetem: örömünkre azóta is ő a tanszékvezető. Nem véletlen, hogy a múlt heti Szláv Intézeti ősszoktatói értekezleten az Ukrán Filológiai Tanszékről szóló rövid beszámolóját András azzal kezdte, hogy „az Ukrán Tanszék köszöni szépen, jól van”. S miután meghívta a jelenlévőket a mai ünnepélyes tanszéki értekezletre, hozzátette: „És abban reménykedik, hogy van élet 50 után is”.
Az Ukrán Tanszék élére történő kinevezéséről Zoltán András a „Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások” c. kiadványban így vall: (45 dia) „Az „ukrán vonal” kutatásaimban mindig is jelen volt (…) Szorgalmasan látogattam az ukrainisztikai tárgyú konferenciákat és elég szoros szakmai kapcsolatokkal rendelkeztem a hazai és külföldi ukrainistákkal, de arra azért nem gondoltam, hogy pályafutásom vége felé ukrainisztikai tanszékek vezetője leszek” (Zoltán 2009:12)
2005
Az Ukrán Filológiai Tanszék harmadik lektora 2005-től 2008-ig Koljadzsin Natália volt. (46 dia) Nati először az „Orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában” c. irodalomtudományi doktori program nappali tagozatos hallgatója volt 2003-ban.
Abban az évben – valamikor májusban – a tanszéki titkárság előtt várt rám egy fiatal, karcsú lány, aki elmondta, hogy Szegedről küldték hozzám, mert ő Vasil Dovhovics munkásságával szeretne foglalkozni, ebből akarja megírni disszertációját a mi doktori iskolánkban. Különben a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanít ukrán nyelvet és irodalmat.
Nati felvételt nyert a doktori iskolába, de tanulmányait csak egy évvel később kezdte meg. Majd férjhez ment, és most ideje nagy részét a lassan már kétéves Gyöngyikével tölti. (47 dia)
2008
2008-ban kezdett el dolgozni tanszékünkön a negyedik ukrán lektor Lyavinecz Marianna. (48 dia) Ő már a mi „neveltünk”, hiszen Mariannt Wernke Géza, Kovács Oxána és én is tanítottam. De Mariann sem csak lektor, az ELTE nyelvészeti doktori programjának hallgatója is. Zoltán András egyetemi évei alatt Mariannt nem tanította, csak később a doktori iskolában.
Ők ketten egyébként úgy kerültek kapcsolatba, hogy András az egyetemen, Mariann pedig az Újbudai Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnökeként és régi ELTÉ-sként egy Baleczky Emil emlékkonferencia megszervezésén törték a fejüket. Egyesült erőfeszítéseiknek köszönhetően 2007. május 23-24. került megrendezésre a sok újdonságot is feltáró Baleczky Emil emlékkonferencia.
Én valamikor a 90-es évek vége felé ismerkedtem meg Mariannal. Azt kérdezte tőlem, mit tanácsolok, hogyan készüljön az orosz felvételi vizsgákra. Én a nyelvtannal való foglalkozást javasoltam, hiszen a nyelvet tudta.
Az ukrán szakon Mariann lelkes, megbízható hallgató volt. De sokat izgult. Gondolom, nem örül annak, hogy ezt elmondom, mert nemrég kicsit megrovóan azt mondta: ha nem lenne izgulós, nem lenne ennyire precíz sem.
Az egyetem elvégzése után valamilyen formában mindig szlavisztikával foglalkozott: ruszin és ukrán témájú műsorokat készített a rádióban és a televízióban. Orosz, ukrán és ruszin nyelvet tanít ma is. Nemrég látott napvilágot az első ruszin ábécés könyv, amelyet Mariann írt.
Kapcsolatunk Mariannal akkor sem szakadt meg, amikor már régen befejezte az egyetemet. 2003-ban például azzal hívott fel, hogy csináljunk egy 26 perces ismeretterjesztő filmet Leszja Ukrajinkáról a Rondó c. műsor számára. Meg is csináltuk, és közben a szerepeket is felcseréltük: a forgatás közben én izgultam, de nagyon. (49 dia)
2010
(50 dia) Az Ukrán Filológiai Tanszéken dolgozott helyettes óraadó tanárként Ladányi Erzsébet, aki ugyan a Szegedi Tudományegyetemen ukrán szakos hallgatója volt, de mi azt reméljük, hogy ukrán témájú doktori disszertációját majd az ELTÉ-n védi meg.
Utazásunk végéhez értünk. (51 dia)
2011. szeptember
Az ukrán szak 50 éves. Az egyetemi szakok és tanszékek szokásos életét éli: oktatunk, nevelünk, kutatunk, adminisztrálunk, publikálunk, előadásokat tartunk, konferenciákra utazunk, vendéghallgatókat és előadókat fogadunk, tananyagot fejlesztünk, és még sorolhatnám. Remélem, mindannyiunk nevében mondhatom: Isten éltesse sokáig az ukrán szakot! (52 dia)
Irodalom
Bonkáló Ervin: Bonkáló Sándor életrajza. In: Bonkáló Sándor. A rutének (Ruszinok). Magyar Protestáns Szabadegyetem. Basel-Budapest. 1996.
Kiss József Mihály-Szögi László-Varga Julia: Fejezetek az Eötvös Lóránd Tudományegyetem történetéből 20. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem levéltára 1935-1990- II kötet. Budapest. 1999.
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások. 87. Zoltán András. Budapest, 2009.
Salga Attila: Bonkáló Sándor és a keleti szlávok. Dölcsészdoktori disszertáció. 1975.
(http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_kisebbsegek/2008/A_rutenek/pages/015_utoszo_1_bonkalo.htm).
Szöllősy Pál: Elősző. In: Bonkáló Sándor. A rutének (Ruszinok). Magyar Protestáns Szabadegyetem. Basel-Budapest. 1996.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Tanácsának ülései. 1960-1961. I.
BCE Lt 2/a 2.
BCE Lt 2/h 10. 397/1918.
BTK tanácsülési jegyzőkönyv 8/a. 23. kötet. 1919. január 3. II. rendkívüli ülés.
ELTE Egyetemi Levéltár, BTK V. 38
Feljegyzés A Bölcsészettudományi Kar 1961. január 27-én tartott Dékáni Tanácsülésről
Kari tanácsülési jegyzőkönyv 8/a. 29 kötet.
Iktató szám: 240. 1919/1920
Jegyzőkönyv az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1962. június 21.-én tartott tanácsülésről
1935 szám. 1923-24
240 szám. 1919/1920
1413-754/1961
Lebovics Viktória
Tanulmányok az ukrán szak történetéből
Nyomárkai István: Az Ukrán Filológiai Tanszék alapítása (elhangzott: 2011. október 3.)
Lebovics Viktória: Bonkáló Sándor és az ukrán szak története Budapesten (2017)
Lebovics Viktória: Az ukrán szak újraindítása az ELTE-n a XX. század 60-as éveiben (2019)
Lebovics Viktória: Baleczky Emil jogtalan elbocsátása az ELTE archívumában található dokumentumok tükrében (2020)