Dr. Varga Mihály emlékezete
Száz éve, 1926. május 5-én született Varga Mihály, a szovjet korszak orosz irodalmának kutatója, az ELTE Orosz Tanszékének docense, több generációnyi orosz szakos hallgató tanára. „Elsők között ismerte fel nálunk, hogy a hazai orosz filológia szempontjából nélkülözhetetlen orosz és magyar nyelvű szövegek közzététele halaszthatatlan feladat, ugyanis a tudományos és oktatói munka legfontosabb feltételeiről van szó. Évtizedek alatt fáradságos filológiai munkával ásta ki a kor folyóiratirodalmából azokat a dokumentumokat, amelyek a szövegfilológiai munka alapját képezik” – írta 40 évvel ezelőtt, 60. születésnapja alkalmából, tanítványa és kollégája, Nagy István az Egyetemi Lapok 1986. augusztus 4-i számában (a teljes írás itt olvasható). 1967-ben Varga Mihály ismertette meg a magyar olvasóközönséggel és méltatta, még a magyar nyelvű megjelenése előtt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényét. Erről így írt:
Amíg a regénnyel foglalkoztam, magam is afféle elvarázsolt világban éltem, és a végzett munkáért – mi tagadás – ez volt az én legnagyobb jutalmam, fizetségem. És talán az, hogy erről a varázslatról Magyarországon elsőnek írhattam esszét (Mihail Bulgakov portréjához. Kritika, 1968, 11). 1968 májusában adtam át közlésre, szeptemberben kellett volna megjelennie, de a szerkesztőség a közbejött "csehszlovák események", ill. "a csapatokat ide-oda tologató" Pilátus dohogását tartalmazó idézet miatt csak a novemberi számban merte leközölni. (Varga Mihály levele Kamarás Istvánhoz, 1985. április 15.)
Utolsó aktív egyetemi éveiben alapvető fontosságú volt a Lihacsov akadémikus cikkei nyomán elindított kultúraökológiai szakszeminárium (az ELTE-n is, majd az Eötvös Kollégiumban).
Varga Mihály 1997-ben, 71 évesen hunyt el.
Közzétesszük a szentpétervári költő barát, Valentyin Bobrecov Вторая рапсодия („Második rapszódia”) című versét, melyet a magyar kutató emlékének ajánlott.
Dr. Varga Mihály hagyatékát egykori hűséges tanítványa, Kaszás Erzsébet és lánya, Varga Zsuzsanna gondozza.
https://vargamihalyarchivum.wordpress.com/konyvek-kiadvanyok/